Köszöntjük a Magyar Ikerregiszter honlapján!

2007-ben újjáalakult önkéntes regiszterünkhöz eddig több ezer egy- és kétpetéjű ikerpár csatlakozott. Egészségügyi és több egyéb tudományos területen folytatunk kutatásokat. Tagjainknak számos előnyt kínálunk: meghívás esetén ikervizsgálatokon vehetnek részt önkéntesen, eljöhetnek ikrekkel kapcsolatos programjainkra, ikertalálkozókról szerezhetnek tudomást, megismerkedhetnek ország-világ ikerhíreivel, emellett fórum formájában lehetőséget biztosítunk beszélgetésre is. A tagság ingyenes. Az ikrek a tudomány kincsei! Bármely életkorú, gyermek és felnőtt, egy- és kétpetéjű ikerpár, ill. többes iker és vér szerinti családtagjaik regisztrációját várjuk! 2021-ben a Fővárosi Kormányhivatal és a Belügyminisztérium segítségével az ország összes ikerpárját (18 év alattiaknál a szülőket/gondviselőket) kiértesítjük, felkérve őket, hogy csatlakozzanak az ikerregiszterhez, melyet az alábbi regisztrációs gombra kattintva tehetnek meg:
Regisztráció vagy bejelentkezés

Tárnoki Dávid 2023, március 12 - 23:53

Az ikrekhez általában azt az elképzelést társítják az emberek, hogy ugyanúgy néznek ki, egyformán öltöznek, mindent együtt csinálnak, és úgy általában minden közös az életükben, kezdve a születésnapjukkal és a születésük helyével. Az élet azonban sokszor nem követi a sablonokat.

Tárnoki Dávid 2023, március 12 - 23:52

Az aggodalmak és a szorongás gyakori a terhesség alatt. Érzelmileg a terhesség igazi hullámvasút lehet, miközben az életed egyik legnagyobb változására készülsz fel. Sok szülő aggódik amiatt, hogy a gyermeküknek olyan betegsége lehet, amely korlátozhatja őt az életben, vagy hogy ő a szülő nem lesz képes megbirkózni a babákkal. A legrosszabb esetben maga a terhesség is kockázatot jelenthet az anya és a gyermekek életére.

Tárnoki Dávid 2023, február 19 - 22:47

Ez a csoportkép a Chehalis (USA, Washington) környéki ikrekről a Chehalis városháza gyepén készült 1933-ban. Az ikerpárokról készült csoportképen szerepeltek a Gilmore ikeroroszlánok, amelyek a Gilmore Red Lion Oil Co. (Gilmore Vörös Oroszlán Olajtársaság) védjegyeként szolgáltak. Az 1930-as években egy Gilmore Red Lion benzinkút állt a Main Street-en.
A fotót és az információt eredetileg Wally Hill (a csoportképen látható egyik iker) képen bocsátotta rendelkezésre a Our Hometowns számára.

A „Gilmore Red Lion Oil Co. „ Gilmore Vörös Oroszlán Olajtársaság” cégére

Tárnoki Dávid 2023, február 17 - 23:36

Szerző: Dionne Anglin Közzétette: 2023. január 25. Fort Worth. FOX 4

Az ikrek, Jamie Lynn és Amie Lynn, a mellkas alsó részétől a köldökükig össze voltak nőve.

FORT WORTH, Texas - Egy orvoscsoport a Cook Children Medical Center történetében először végezte el egy összenőtt ikerpár sikeres szétválasztását.

Forrás: National Geographic
Tárnoki Dávid 2023, február 17 - 23:30

1993-ban Phil és Doug Malm egypetéjű ikerpár mindkét tagja feleségül vette élete szerelmét. Jena és Jill történetesen nemcsak testvérek, és - hogyan is lehetne másképp - szintén egypetéjű ikrek. Ma már mindkét párnak van egy-egy gyermeke, és mind a hatan együtt élnek az idahói Moszkvában.

A National Geographic készítette ezt az igazán érdekes fotót a családról.

Mint látható, a gyermekeik, Tim és Riley nagyon hasonlítanak egymásra, pedig családjogi értelemben csak unokatestvérek...(szerkesztőségi megjegyzés: genetikailag viszont testvéreknek felelnek meg).

Tárnoki Dávid 2023, február 12 - 13:56

Tényleg, mint két tojás.

Az észak-karolinai Ambra és a texasi Jennifer egy online felületen ismerkedett meg. Ennek a neve Twin Strangers, arra találták ki, hogy az emberek megtalálják a hasonmásukat. Ehhez csak az arcuk paramétereit kell megadni és az oldal algoritmusa megkeresi a leginkább egyező személyt.

Az akkor 23 illetve 33 éves nők annyira hasonlítottak egymásra, hogy még a Twin Strangers sorozatába is bekerültek – számolt be róla a Mirror.

Így hoztak össze nekik egy találkozót és egy fotózást. Nagyon idegesek voltak előtte.

Tárnoki Dávid 2023, február 12 - 13:55

A 36 éves, indiai, informatikai mérnök ikertestvér, Rinky és Pinky Padgaonkar beleegyezett, hogy összeházasodnak a taxisofőr Atul Uttam Autadéval, és ebben mind a két család megegyezett. A hírek szerint – írja a Hindustian Times – a nővérek és a férfi már gyerekkoruk óta ugyanabban a házban élt, miután meghalt az apjuk. Atul segített a családjuknak.

Tárnoki Dávid 2023, január 25 - 23:32

A sziámi ikrek rendkívüli esete: betekintés az életükbe

Tárnoki Dávid 2023, január 12 - 22:32

Az ikrekről és gyermekeikről készült fényképek a fenti linken (és az eredeti, hirdetések nélkül kimásolt cikkben) tekinthetők meg.
Rachel és Kim Saυпders nem csak egypetéjű ikrek, de a legjobb barátok is, akik mindent együtt csinálnak, és remélték, hogy együtt nevelik majd fel gyermekeiket. Ez az álom akkor vált valóra, amikor mind a ketten júliusban hozták világra első gyermeküket.

Tárnoki Dávid 2022, december 30 - 23:00

Helyreállító műtétet végeztek a 2019 augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született bangladesi ikerpár egyik tagján, Rukayán karácsony előtt - tájékoztatta a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csütörtökön az MTI-t..
Mint írták: a beavatkozást Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével az alapítvány orvosai, bangladesi és magyar orvosok végezték Bangladesben.

A tájékoztatás szerint Rukaya és testvére, Rabeya a karácsonyt már a falujukban töltötték, Rukaya csak varratszedésre megy majd vissza a kórházba januárban.

Oldalak

Feliratkozás Front page feed csatornájára