A „várandós„ férfi

A képen Sanju Bhagat, indiai férfi látható, aki 36 éves koráig pontosan úgy nézett ki, mint egy 9 hónapos várandós. Megbékélt ezzel az állapottal, azonban 1999-ben egy éjszakán a helyzet váratlanul súlyossá vált. A farmerként dolgozó férfit mentő vitte be a kórházba, miután fulladozni kezdett a légszomjtól.
Az operáló csapat – joggal – úgy sejtette, hogy hatalmas tumorról lehet szó, cisztáról talán, de azt biztosan tudták, a rekeszizmot is erősen feszítő képződményt mindenképp el kell távolítaniuk.
Az orvos először mélyre vágott a hasfalban, aminek hatására több liter folyadék távozott a betegből, majd valami olyat látott, amivel soha életében nem találkozott. Az operáló csapat teljes megrökönyödésére a sebész egy apró kézhez ért; tovább haladva csontokat talált, hajat, egy nemi szerv részleteit, végtagokat. Egy karmot növesztett, furcsa, félig kifejlődött magzat „várt odabent”, ami valósággal sokkolta, elborzasztotta és egyben csodálkozásra késztette az orvosokat,
Első pillanatra úgy tűnhet, mintha Bhagat terhes lett volna. Valójában azonban ikertestvére maradványait hordozta a gyomrában. Egy rendkívül ritka rendellenességről, a „magzat a magzatban” - latin megnevezéssel „fetus in fetu” - jelenségről van szó, amikor az egyik magzat az egyedfejlődés korai szakaszában magába zárja a másikat úgy, hogy a „parazita” magzat a testvérében él tovább. Ebből a magzatból teratóma lesz a testvére szervezetében, egy olyan daganat, amely általában a magzat „emészthetetlen” maradványait tartalmazza, úgy, mint fogak, köröm, haj. Ez a daganat a gazda-test (autozita) különböző részein fordulhat elő, és kis méretben, tünet nélkül hosszabb ideig is megbújhat a szervezetben, amiről sok esetben nem is szereznek tudomást az érintettek. Problémát csak akkor jelent, amikor hirtelen nagyfokú növekedésnek indulva olyan komoly tüneteket okoz a gazdaszervezetnek, amely orvosi beavatkozást tesz szükségessé. Ez a probléma jelentkezett az india Sanjunál is. A sebészorvos szerint kevesebb, mint 90 Sanjuhoz hasonló esetet írtak le szakirodalomban.
Bhagat műtéte és felépülése orvosi csoda volt, számára azonban ez az állapot szégyent és nyomorúságot jelentett. Egész életében kíméletlenül ugratták a falujában élő emberek, hogy úgy néz ki, mint aki terhes. Ironikus, de valójában bizonyos mértékig igazuk volt.
Sanju parazita ikertestvérét sikeresen eltávolították, így most már megkönnyebbülve élhet tovább. Azóta jó egészségnek örvend, normális életet él, de alkalmanként, még mindig ugratják. Azt mondják, azért kellett megoperálni, mert kisbabája volt.

Forrás: http://abcnews.go.com/Health/man-twin-living-inside-medical-mystery-clas...
Készítette: Béki Bernadett I. évf. védőnő