Tura egy kis város. Átlagos utcákkal, üzletekkel, házakkal. A házakban átlagos emberek és családok élnek. Azonban van egy ház, ahol az átlagos hétköznapok a megszokottól négyszer bonyolultabbak, mint máshol.
A turai négyes ikrek már 23 évesek. Lassan diplomát szereznek.

Világszerte élnek kettes, hármas, négyes, többes ikrek, és világszerte rengeteg családba születtek már ikrek. Azonban a Sára család története kicsit más.

A szülők egyszerű szakmunkási végzettséggel rendelkező falusi házaspár, akiknek – Erzsébet betegsége miatt – 16-17 év házasság után sem született gyermeke. Erzsébetnek fiatal korában eltávolították mind a két petefészkét, mert cisztákat találtak.

„Gyerek nélkül nem élet az élet.” – Mondta István, az édesapa, aki a párjával együtt elutazott Bécsbe, hogy részt vegyenek a „Lombik bébi” programban. Magyarországon az 1900-as évek végén a mesterséges megtermékenyítés jogilag még nem volt tisztázva. Ezért itthon nem is remélhettek segítséget. Erzsébet unokatestvére ajánlotta fel, hogy segít a családnak, így ő adományozta a petesejteket. A beültetés sikeres volt.

„Először azt mondták nekünk, hogy hármas ikrek lesznek. Másnap az ultrahangos orvosok meredten néztek a monitorra, mi pedig megijedtünk, hogy esetleg már egyik sincs meg. Azonban, mint kiderült négy magzatot láttak a képen.” – Erzsébet tisztán emlékszik erre a pillanatra.

„Állandóan le akartak beszélni minket a dologról, de hajthatatlanok voltunk.” – nyilatkoznak a szülők. – „Azt mondta az egyik orvos, hogy csak 1% esélyem van, hogy a magzatok megmaradjanak. Inkább vetessem el őket. Azonban én csak annyit feleltem, hogy ha valakinek 1% esélye van, azt is meg kell adni, hiszen az is egy esély.” Majd pár év múlva újra találkozott ezzel az orvossal, akitől csupán annyit kérdezett: „Mennyi is az az 1%?”

Több hetes távollét után hazajöttek, majd első útjuk a budapesti II. sz. Női klinikán praktizáló Dr. Csömör Sándorhoz, Erzsébet nőgyógyászához vezetett, aki ledöbbenve értesült a történtekről. Abban a pillanatban ott marasztalta a kismamát, hogy nehogy bármi baj történjen. Ugyanis az ikerterhességek veszélyeztetett terhességnek számítanak, ráadásul a Sára család ezzel a lépésével Magyarországon az elsőnek számítottak.

Erzsébet hat hónapot töltött a kórházban, amikor is 1992. december 8-án világra jöttek az ikrek: Zsuzsanna, István, Anikó és Krisztián. Mivel koraszülöttek voltak, ezért mind a négy inkubátorba került, majd még két hónapot töltött a kórház koraszülött osztályán. 1993 februárjában mentőautóval érkeztek haza a picik.

„Annyira aprók voltak, hogy ketten elfértek egy inkubátorban. De számomra a legcsodálatosabb apróságok a Földön.” – elérzékenyülve meséli az édesapa.

El se lehet képzelni, mekkora öröm volt a családban. Az első pár lépés, az első szavak, az első oviban és általános iskolában töltött nap. Majd a középiskolai felvételi és az érettségi vizsgák.
Ma már mind a négyen ismerik a felsőoktatási tanulmányok akadályait. Anikó a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán népegészségügyi ellenőrnek tanul, Zsuzsi az egri Eszterházy Károly Főiskolán informatikus könyvtárosként és februárban jelentkezett mesterképzésre, hogy
web-publikátor lehessen. A két fiú szintén az Eszterházy Károly Főiskolára jár, programtervezői informatikus szakon tanulnak. Krisztián már télen sikeresen teljesítette az államvizsgát, most a nyelvvizsgára készül. István jelenleg a szakdolgozatán dolgozik.

„Mindig történik nálunk valami. Négyszeresen gyorsabban és bonyolultabban zajlik az élet.” – vallja be István, az édesapa. – „Minden nap öröm számomra.”

Ez nem is csoda. Hiszen egy gyermek életútját is öröm végig követni, hát még négy egykorú gyermekét!

Írta: Sára Anikó – egészségügyi főiskolai hallgató, a négyes ikrek egyike