Rólunk

1970-1980
Dr. Czeizel Endre kezdeményezésére Magyarországon 1970. január 1-től vezették be az ikerszületések Budapesti Nyilvántartását, amelynek során a fővárosi szülészeti intézmények rendeletileg előírt kötelessége volt az iker- és többes születések bejelentése a Heim Pál Gyermekkórház illetékes részlegének. A bejelentés alapján az ikerplacentákat gépkocsival összegyűjtötték, amelyek a Heim Pál gyermekkórház Kórbonctani Osztályán kerültek – ugyanazon szakember (Dr. Gorácz Gyula főorvos) által – vizsgálatra az ikertípus tisztázása érdekében. Az ikertípus szerint elkülönített ikrek főbb adatai az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Humángenetikai Osztályán kerültek regisztrálásra és tárolásra.
A Budapesti Ikernyilvántartás kettős céllal alakult:
(1) Egyrészt segítségével elkezdődött a fokozottan veszélyeztetett ikrek speciális, születés utáni gondozása, amelyet a Heim Pál Kórház Gyermekkórház szakemberei végeztek Dr. Ágoston Jolán főorvosnő vezetésével a nyolcvanas évek közepéig.
(2) Másrészt lehetőség nyílott az ikerpopuláció adatainak tudományos hasznosítására, amelynek révén több jelentős felismerés született. Kimutattuk a fogamzásgátló tabletták hormon dózisának összefüggését a kétpetéjű ikergyakorisággal. Az ikreknél előforduló veleszületett fejlődési rendellenességek tanulmányozása során feltártuk, hogy előfordulásuk (főleg a dongaláb, lágyéksérv, húgycsőhasadék és rejtettheréjűség csoportokban) jelentősen felülmúlja az egyes- szülöttekét. Igazoltuk, hogy az összenőtt ikerség kóreredetében a genetikai háttér szerepe elhanyagolható és a fogamzást követő 14-16. napon elszenvedett külső (genetikai és maternális) ártalmaknak van döntő jelentősége. Szülészekkel együttműködésben megállapítottuk, hogy az ikerterhességek átlagos gesztációs ideje szüléskor 2,5 héttel rövidebb a nem iker-terhességekénél és az ikerszületések 47,7%-a a betöltött 37. terhességi hét előtt zajlik le. Megszerkesztettük az iker-magzatok méhen belüli súlynövekedési görbéjét és összehasonlítottuk a nem iker szülöttekével. Foglalkoztunk az iskoláskorú súlyos látási fogyatékosok között előforduló ikrek gyakoriságával és kóreredetével, megállapítva, hogy előfordulásuk az idő előtti születésük és alacsony születési súlyuk következtében szerzett születés körüli károsodás miatt számottevőbb. A tehetség és kreativitás örökletességére irányuló kutatásunkban több mint 300 (3, 6 és 10 éves) egy- és kétpetéjű ikerpár vett részt. Az összehasonlító (korrelációs) vizsgálat mind az intelligencia, mind a korai matematikai tehetség megnyilvánulása esetén jelentős genetikai determináltságra utalt.
A Budapesti Ikernyilvántartás működése – amely közel 8000 kettes, több mint 100 hármas és 12 négyes iker adatait tartalmazta – sajnos, a kilencvenes évek közepén – különböző technikai és egészségpolitikai okok miatt - megszűnt.

1980-2000
A nyolcvanas évek elején egy német együttműködésben végzett vizsgálathoz 18 év feletti ikreket keresve jött létre a közel 500 ikerpár adatait tartalmazó Önkéntes felnőtt iker-regiszter, amely további értékes kutatásokat tett lehetővé. Ennek segítségével a világon először sikerült kimutatni, hogy a felnőttkori laktóz intolerancia (tejcukor emésztési zavar) kizárólag genetikailag meghatározott jelenség. Ugyancsak német kutatókkal került sor az alkohol-ivási szokások, az alkohol érzékenység és az alkohol metabolizmus vizsgálatára, valamit a bőr festékes anyajegyeinek (naevusok) ikreken történő vizsgálatára, mely utóbbi esetén kb. 70%-os a genetikai meghatározottság. Az ELTE Összehasonlító Élettani Intézetének munkatársaival ikrek bevonásával vizsgáltuk a szívműködés szabályozásában szerepet játszó idegi funkciókat. Eszerint a szívet gátló vagus ideg mind nyugalmi állapotban, mind stresszhelyzetben örökletesen szabályozza a szívműködést, míg a szívet serkentő, szimpatikus hatás részben genetikailag, részben környezet által determinált.

2007-2014 – az újjáalakulás
A Magyar Ikerregiszter megalakulására vonatkozó kezdeményezés 2007-ben indult, amikor Dr. Tárnoki Ádám és Dr. Tárnoki Dávid, (akik maguk is egypetéjű ikrek) felkeresték az ugyancsak egypetéjű iker Dr. Métneki Júliát, akivel közös ikervizsgálatot indítottak a frontérzékenység örökletességét illetően. Néhány hónappal később Dr. Littvay Levente is csatlakozott a csapathoz. Újraindult az ikerpárok felkeresése, önkéntes alapú bevonása. Számos kutató kereste meg az ikerregisztert, hogy különböző témákban együttműködésben ikerkutatások induljanak, így valósult meg például a Prof. Dr. Jermendy György által vezetett metabolikus szindróma hátterét kutató ikervizsgálat (2008-2009), a számos magyar és külföldi kutatóintézettel közös kollaborációban létrejött Nemzetközi Ikervizsgálat (2009-2010), a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikával együttműködésben létrejött bőrgyógyászati ikerkutatás (2011) valamint a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikáján lezajlott BUDAPEST szív-érrendszeri ikervizsgálat (2013-2014). 2014-ben (a szintén egypetéjű iker) Melicher Dóra csatlakozott a kutatócsoportoz, akinek többek között a korábbi ikerkutatásokon való részvétel adott motivációt arra, hogy addigi pályáját orvosi-kutatói pályára módosítsa, és munkatársként is csatlakozzon a Magyar Ikerregiszterhez. 2014 végi állás szerint az azóta is folyamatosan bővülő Magyar Ikerregiszter közel 800 ikerpárt számlált. Az ikerkutatásokon kívül több, széles publikumnak szervezett, nagy nyilvánosságot kapott társasági programot is szervezett az ikerregiszter, mint például az utóbbi években a Kutatók éjszakáján tartott előadások.
A Magyar Ikerregiszter 2013-ban bekerült az ikerregiszterek nemzetközi hálózatába (International Network of Twin Registries, INTR) is, amelynek révén a világ hasonló ikerregisztereivel jöhetnek létre együttműködések segítve egymás működését, az adatok harmonizálását, a partnerkeresést és a nagy nemzetközi pályázatok közös megírását. A Magyarországra irányuló nemzetközi érdeklődést mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a Világikerkutatói Társaság (International Society for Twin Studies, ISTS) kétévente megrendezendő világkongresszusának helyszínéül első közép-kelet-európai országként Budapestet választotta, így 2014-ben a Magyar Ikerregiszter helyi szervezésében jött létre a kongresszus.
A Twin Research and Human Genetics (Ikerkutatás és Humán Genetika) című nemzetközi folyóirat 2014-ben szerkesztői bizottsági tagjának választotta Dr. Littvay Leventét.

2015-től napjainkig
2014 végén erőfeszítések indultak annak érdekében, hogy a Magyar Ikerregiszter populáció alapúvá váljon, azaz az ország összes felnőtt ikerpárja meghívást kap az ikerregiszterbe való csatlakozáshoz. 2021-ben az így létrejövő populáció alapú, több tízezer ikerrel rendelkező Magyar Ikerregiszter nemcsak Közép-Kelet Európa, hanem a világ egyik legnagyobb ikerregisztere lesz, mely által a kutatások színvonala még tovább emelkedhet. Az ikerregiszterbe jelentkező ikerpárok egy közösség részévé válhatnak: részt vehetnek ikervizsgálatokban, értesülhetnek ikrekkel kapcsolatos hírekről, kutatási eredményekről, kapcsolatba léphetnek más ikerpárokkal, az ikerregiszter programjain részt vehetnek és számos egyéb lehetőséghez juthatnak.
Az ikrek csatlakozásával Magyarországnak jelenleg minden lehetősége megvan arra, hogy a régió éllovasa legyen a tudományos kutatás egy mindinkább központba kerülő, rendkívül fontos és számos új felfedezést ígérő területén.

2021
A Semmelweis Egyetemen populáció alapú ikerregiszter épül fel 2021 tavaszán. Budapest Főváros Kormányhivatala 2021 február 15-től kezdődően kapcsolatfelvételi eljárás keretében tájékoztató levelet küld ki az ország összes ikerpárjának, melyben a Semmelweis Egyetem a Magyar Ikerregiszterbe való csatlakozásra hívja fel a figyelmet.

Munkatársaink

A Magyar Ikerregiszter jelenleg öt munkatársból és több önkéntes segítőből áll. Dr. Métneki Júlia évtizedes értékes tapasztalataival segíti a munkát, maga is iker és több népszerű, ikrekkel kapcsolatos könyv szerzője. Dr. Tárnoki Ádám Domonkos és Dr. Tárnoki Dávid László maguk is egypetéjű ikrek, rész vettek az ikerregiszter újjáalapításában, az utóbbi időben számos orvostudományi ikerkutatást vezettek, a médiában gyakran képviselik az ikerregisztert. Dr. Littvay Levente az ikerstatisztikai elemzések és a társadalomtudományi ikervizsgálatok szakembere, s szintén részt vett az ikerregiszter újjáalakításában. Melicher Dóra 2014-ben csatlakozott az ikerregiszterhez, szintén maga is egypetéjű iker, doktorandusz hallgatóként kutatási területe az epigenetika és ikerkutatás, s oroszlánrészt vállal a populációs alapú ikerregiszterré való átalakulásban.

Kutatóink:

Dr. med. habil. Tárnoki Ádám Domonkos, PhD -- Semmelweis Egyetem

1983-ban születtem Budapesten. Középiskolai tanulmányaimat a Jedlik Ányos Gimnáziumban végeztem 1996 és 2002 között. Általános orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem ÁOK-n 2002 és 2008 között végeztem. Jelenleg radiológus szakorvos-jelölt vagyok a Semmelweis Egyetemen. Angol és német nyelvvizsgával rendelkezem, 8 évig tanultam latinul. Hobbijaim közé tartozik többek között az úszás, filmezés, fotózás, utazás, zongorázás és kertészkedés is. Jelenleg számos Magyarországon folyó ikervizsgálat vezetője vagyok ikertestvéremmel együtt. 2009 novembertől a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján dolgozom. 2012-ben egyetemi tanársegédi kinevezést kaptam. 2013-ban megszereztem PhD fokozatomat és radiológia szakvizsgámat is. Számos országban töltöttem el szakmai gyakorlatokat. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja vagyok. Angolul és németül beszélek, a Semmelweis Egyetemen magyar, német és angol orvostanhallgatók oktatásában veszek részt, több évig a német évfolyam tanulmányi felelőse voltam. Rezidens és szakorvosjelölt képzésben is részt veszek. 2016 szeptember-2019 decembere közt a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika Ultrahang laborjának osztályvezető helyettese voltam. 2016 novemberében az MTA-n Junior Prima díjban részesültem. 2017-ben egyetemi adjunktusi kinevezést kaptam. 2017 óta a Magyar Radiológia folyóirat főszerkesztő helyettese vagyok. 2018-tól az Európai Tüdőgyógyász Társaság képalkotó szekciójának titkárává választottak. 2019-ben Szegedi Tudományegyetemen habilitáltam. 2020-tól az Onkológiai Intézet Képalkotó Diagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosa lettem.CV
Üzenet írása

Dr. med. habil. Tárnoki Dávid László, PhD -- Semmelweis Egyetem


1983. július 15-én születtem Budapesten. Középiskolai tanulmányaimat a Jedlik Ányos Gimnáziumban végeztem 1996 és 2002 között. Általános orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem ÁOK-n 2002 és 2008 között végeztem. Jelenleg radiológus rezidens vagyok a Semmelweis Egyetemen. Angol és német nyelvvizsgával rendelkezem, 8 évig tanultam latinul. Hobbijaim közé tartozik többek között az úszás, filmezés, fotózás, utazás, zongorázás és kertészkedés is. Jelenleg számos Magyarországon folyó ikervizsgálat vezetõje vagyok ikertestvéremmel együtt. 2009 novembertõl a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján dolgozom ikertestvéremmel. 2012-ben egyetemi tanársegédi kinevezést kaptam. 2013-ban megszereztem PhD fokozatomat és radiológia szakvizsgámat is. Számos országban töltöttem el szakmai gyakorlatokat, Oxfordban szakképesítést szereztem a mellkasfali ultrahangból. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja vagyok. Angolul és németül beszélek, a Semmelweis Egyetemen magyar, német és angol orvostanhallgatók oktatásában veszek részt, az angol évfolyam tanulmányi felelőse voltam több éven át. Rezidens és szakorvosjelölt képzésben is részt veszek. 2016 szeptember-2019 decembere közt a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika Ultrahang laborjának osztályvezetője voltam. 2016 novemberében az MTA-n Junior Prima díjban részesültem. 2017-ben egyetemi adjunktusi kinevezést kaptam. 2018 óta a Magyar Radiológia folyóirat szerkesztőségi tagja vagyok. 2019-ben Szegedi Tudományegyetemen habilitáltam. 2020-tól az Onkológiai Intézet Képalkotó Diagnosztikai Osztály központvezető főorvosa lettem.CV

Üzenet írása

Dr. Métneki Júlia, PhD

Biológus, maga is egypetéjû iker, az „Ikrek könyve” szerzője, számos magyarországi és nemzetközi ikervizsgálat szervezője, ikerkutató, korábban dr. Czeizel Endre munkatársa (1971-1998) és a „Johan Béla” Országos Epidemiológiai Központ Humángenetikai és Teratológiai Osztályának osztályvezetője (2006-ig); jelenleg az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Intézet Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyeleti Osztályának szakértője. Ikertestvére fogorvos. CV

Üzenet írása

Dr. Melicher Dóra, M.A., M.D., Ph.D. -- Semmelweis Egyetem

Ph.D. fokozatát 2018-ban szerezte, kutatásait 2014-től folytatta a Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskolájában a Humán molekuláris genetika és géndiagnosztika programban, Prof. Dr. Falus András témavezetésével. Kutatási témájául az Ikerkutatásokat - a teloméra-telomeráz rendszer és a mitokondrium genetikai és epigenetikai kutatásait választotta.
Jelenleg a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának orvosa, klinikai genetika szakorvosjelölt. 2017-től az MTA-SE Immun-Proteogenomikai Extracelluláris Vezikula Kutatócsoport tagjaként dolgozik a Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetében, Prof. Dr. Buzás Edit vezetésével.
2010-től a Magyar Ikerregiszter kutatója és munkatársa, 2015 óta vezetőségi tagként, számos tudományos publikáció szerzője.
2019-ben a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karon általános orvosként végzett Summa cum laude minősítéssel.
2009-ben Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi tanulmányok szakán szerzett nemzetközi kapcsolatok szakértő mesterdiplomát kiváló minősítéssel.
Nyelvtudása tárgyalóképes szintű angol, német és orosz nyelvekből, franciául felsőfokon ért, középfokon beszél.
Érdeklődésének középpontjába tartozik az epigenetika, humán genetika, ikerkutatás, rendszerbiológia, hálózatkutatás, innovációs technológiák és egészségnevelés.

Email: melicher.dora@med.semmelweis-univ.hu
Üzenet írása

Dr. Horváth Tamás, PhD -- BME, Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék

Kutatóorvos. 2005-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel.
Egyéni fokozatszerzőként kapcsolódott be a Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet Kardiovaszkuláris laboratóriumának munkájába. Kutatási tevékenysége 4 pillérre épült. Vizsgálta a kardiovaszkuláris rendszer autonóm idegrendszeri szabályozási mechanizmusait (szívfrekvencia-variabilitás és baroreflex-érzkenység). Non-invazív, képalkotó módszerekkel vizsgálta az artériás érfal-rugalmasság (különös tekintettel az arteria carotis-ra) alakulását egészséges és kóros állapotban. Továbbá az endothelfunkciót jellemző FMD (áramlás-indukálta vazodilattáció ~ Flow Mediated Dilation) érték meghatározására alkalmas módszertan bevezetése is nevéhez fűződik a munkacsoportjában. Az ikervizsgálatokkal a 2008-2009-es Jermendy professzor által koordinált kutatás során került kapcsolatba.
Jelenleg a Budapesi Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék adjunktusa. Érdeklődésének központjában a centrális artériás vérnyomás non-invazív, személyre-szabott meghatározása áll. CV

Üzenet írása

Dr. Littvay Levente, PhD -- CEU, Közép-európai Egyetem

CEU Politikatudományi tanszékének professzora, ikerstatisztikus. Ezen kívül statisztikai módszertannal, közvélemény-kutatással és kérdőíves adatfelvétellel, szocializációval és magatartásgenetikával foglalkozik kutatásai nagyobb része. A Nebraskai Egyetemen szerzett Mesteri (2004) és PhD (2006) diplomát politológiából és egy további mesterit közvélemény kutatás módszertanából (2008). Publikációi számos neves politikatudományi, illetve módszertani folyóiratban találhatók. Vendégoktatóként tanított három kontinensen. PhD kutatások bírájaként a European University Institute, a Bécsi és Oxfordi Egyetemen is tevékenykedett. A Magyar Politikatudományi Társaság elnökségének tagja, illetve a Politikakutatás Európai Konzorcium Módszertani Iskolájának tudományos ügyvivője. Eddig közel egymillió eurónyi pályázatot nyert el különböző, de nagy részt EUs forrásokból, amely projektekben elemzőként és családkutatóként vezető pozíciót is betölt. CV

Üzenet írása

Dr. Hernyes Anita -- PhD hallgató, SE Orvosi Képalkotó Klinika

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett általános orvosi diplomát cum laude minősítéssel 2017-ben. Angol, német, spanyol és francia nyelvismerettel rendelkezik. Egyetemi tanulmányai alatt 2014-2015 között medikus ápolóként a Városmajori Szív-és Érsebészeti Klinika Intenzív osztályán dolgozott, 2017-ben a diploma után nyári szakmai gyakorlatot töltött Ausztriában a salzburgi Christian Doppler Klinik neuroradiológiai részlegén.
2017 szeptembere óta a Semmelweis Egyetem Elméleti és Transzlációs Orvostudományok Doktori Iskola Ph.D.-hallgatója. 2018-ban Erasmus+ ösztöndíjjal 3-3 hónapos külföldi tanulmányutakon vett részt Szöulban (Seoul National University) és Houstonban (Houston Methodist DeBakey Heart and Vascular Center), ahol olyan projektekben vett részt, mint a SOLAR genetikai statisztikai program használata, echocardiographia és carotis ultrahang felvételek elemzése, CT-UH fúzió, TCD és vascularis ultrahang vizsgálatok obszervációja.
2019-ben kezdte radiológiai szakképzését a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján.
Az ikerkutatásban 2014 óta vesz részt a Tárnoki ikrek vezetésével, számos tudományos publikáció társszerzője.

Üzenet írása

Dr. Szabó Helga -- PhD hallgató, SE Orvosi Képalkotó Klinika


Dr. Szabó Helga vagyok, általános orvosként végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2018 tavaszán. Jelenleg állami ösztöndíjas PhD hallgatóként kutatok a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikán, témám a cardiovascularis ikervizsgálatok radiológiai vonatkozása, főként ultrahangos módszer segítségével, témavezetőim: Dr. Tárnoki Dávid László és Dr. Tárnoki Ádám Domonkos. 2019 tavaszától a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program tagja vagyok. Angol és olasz nyelveken beszélek felsőfokú szinten. Tanulmányaim során többször is lehetőségem nyílt külfölön tanulni: Alma Mater Studiorum - Università di Bologna (Bologna, Olaszország), Universitatea de Medicină și Farmacie Tîrgu Mureș (Marosvásárhely, Románia), King’s College London (London, Egyesült Királyság), Osaka University (Osaka, Japán).

Üzenet írása

Dr. Jokkel Zsófia -- PhD hallgató, SE Orvosi Képalkotó Klinika


2019 szeptembere óta a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának állami ösztöndíjas PhD hallgatója. Fő kutatási területe a radiológiai vonatkozású ikervizsgálatok végzése Dr. Tárnoki Ádám Domonkos és Dr. Tárnoki Dávid László témavezetésével. Témái a cardiovascularis rendszer és a központi idegrendszer ikreken történő képalkotó vizsgálatai, valamint az öregedési biomarkerek öröklődése és azok kapcsolata képalkotó vizsgálatok során észlelt eltérésekkel. Általános orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte 2019-ben. Egyetemi tanulmányai alatt már Tudományos Diákkörösként is részt vett ikreken végzett kutatásokban, amelynek keretében számos konferencián tartott előadást angol és magyar nyelven is.
Beszélt nyelvei: angol és francia.
Egyéb végzettség: könnyűbúvár oktató.

Üzenet írása

Dr. Piroska Márton -- PhD hallgató, SE Orvosi Képalkotó Klinika


2019-be végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi karán. Ezzel párhuzamosan matematikai, és programozó alapképzettséget kapott a Pázmány Péter Molekuláris bionika mérnöki szakán. 2020-ban metodológiai irányú továbbképzést kapott az ECPR Winter School in Methods and Techniques részeként. Jelenleg PhD-hallgató a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikán, témavezetői Dr. Tárnoki Ádám Domonkos és Dr. Tárnoki Dávid László. Elsősorban a munkacsoport kutatásainak statisztikai és ikerstatisztikai részeinek kidolgozása a feladata, fő témája: Radiológiai vonatkozású, szív-érrendszeri és egyéb ikervizsgálatok. Angolul folyékonyan beszél, hobbijai közé tartozik a gitározás, sportolás.

Üzenet írása

Nemzetközi tanácsadó testület

Prof. Dr. Dorret Boomsma (Netherlands)
Prof. Dr. Jeff Craig (Australia)
Prof. Dr. Catherine Derom (Belgium)
Prof. Dr. Falus András (Hungary)
Prof. Dr. Jennifer Harris (Norway)
Prof. Dr. Jaakko Kaprio (Finland)
Prof. Dr. Nicholas G. Martin (Australia)
Prof. Dr. Sarah Medland (Australia / New Zealand)
Prof. Dr. Michael C. Neale (USA)
Prof. Dr. Nancy Segal (USA)
Prof. Dr. Maria Antonietta Stazi (Italy)
Prof. Dr. Joohon Sung (South Korea)

Magyar Ikerregiszter díjai

  1. 1. hely, Tudományos diákkonferencia, Semmelweis Egyetem, Budapest, 2007
  2. Különdíj (medál), Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Fiatal Orvosok Fóruma, Budapest, 2009
  3. 3. 7. legjobb előadás díja, Bridges in Life Sciences US – CEE 5th Regional Networking Meeting, RECOOP HST Consortium, Lvov, Ukrajna, 2010
  4. Legjobb előadás díja (1. díj), 6. nemzetközi artériás stiffness szimpózium, Pécs, 2010
  5. Alex Chao MD Young Investigator Award, Society for Vascular Ultrasound conference, Boston, MA, USA, 2010
  6. Utazási támogatás, European Atherosclerosis Society, Hamburg, Németország, 2010
  7. Annual Inflammatory Airway Diseases and Clinical Allergy Grant, European Respiratory Society (ERS), Barcelona, Spanyolország, 2010
  8. 4. díj, CSMC – RECOOP HST Consortium Young Scientists Competition, Bridges in Life Science 6. éves kongresszusa, Pozsony, Szlovákia, 2011
  9. Legjobb előadás díja (a szóbeli előadások közül a legjobb 3 előadás között), PhD Tudományos Napok, Semmelweis Egyetem, Budapest, 2011
  10. Szállás támogatás, European Society of Hypertension (ESH) éves kongresszusa, Milánó, Olaszország, 2011
  11. “Alberto Ferrari” Poszter díj, European Society of Hypertension (ESH), Milánó, Olaszország, 2011
  12. „Brigitte Laloux” díj, Artery Society, Párizs, Franciaország, 2011
  13. Markusovszky díj (Orvosi Hetilapban megjelent 2011-es cikkért: Jermendy G, Littvay L, Steinbach R, Jermendy A, Tárnoki A, Tárnoki D, Métneki J, Osztovits J. Heritability of the risk factors for the metabolic syndrome: a twin study. Orv Hetil. 2011;152(32):1265-71.), Budapest, 2012
  14. Különdíj, FiRaFó szekció, Magyar Radiológus Társaság 26. kongresszusa (Tárnoki DL, Tárnoki ÁD, et al. Heritability of non-alcoholic fatty liver disease in a Hungarian twin cohort.), Debrecen, 2012
  15. Különdíj, FiRaFó szekció, Magyar Radiológus Társaság 26. kongresszusa, (Tárnoki ÁD, Tárnoki DL, et al. Genetic background of carotid plaques in twins), Debrecen, 2012

Kutatási adatkezelési terv

Hivatalos úton kaptuk meg Magyarország összes felnőtt ikerpárjának elérhetőségét annak érdekében, hogy meghívjuk Magyarország összes felnőtt ikerpárját a Magyar Ikerregiszterbe. A Magyar Ikerregiszter számára szükséges személyes adatokat a hatályos törvényi rendelkezések (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) szerint kezeljük.

A Magyar Ikerregiszter által kezelendő személyes adatok köre kizárólag, a regisztráló tagok önkéntesen megadható adataira terjed ki, melyek az orvostudomány, családkutatás, társadalomkutatás, pszichológia témaköreit érintik. A kezelendő személyes adatok forrása az ikerregiszterbe önkéntesen regisztráló személy, aki kérdőíves vagy orvosi vizsgálat során a fent említett témakörökben adhatja meg önkéntesen adatait. A Magyar Ikerregiszter az említett típusú adatok felvételét követően, azokat kizárólag tudományos kutatás céljával használja fel. A személyes adatokat elektronikusan, illetve papíralapú dokumentációban a legszigorúbb titoktartás mellett kezeljük és tároljuk, azokhoz kizárólag a Magyar Ikerregiszter munkatársai s az őket támogató informatikai stáb, a weboldal mindenkori üzemeltetői férnek hozzá. (Az elektronikus adatok tárolásához a jelenleg legmagasabb szintű, a banki tranzakciók titkosításához is használt AES-256-os eljárás kerül alkalmazásra, a papír alapú adatok szigorúan elzárva kerülnek tárolásra.) A kérdőívben szereplő, az ikreket, vagy családtagjaikat érintő társadalmi-demográfiai és egészségügyi adatoktól a személyes adataikat teljesen függetlenül, anonim (név nélküli) módon, kódolt formában tároljuk. A jövőbeni ikervizsgálatok során ez a kódszám szerepel majd a résztvevők személyes adatai helyett. A személyes adatok bármilyen nemű későbbi felhasználása kizárólag abban az esetben lehetséges, ha a résztvevők ehhez, előzetes tájékozódás után, beleegyezésüket adják, mely természetesen szintén önkéntes. Az adatfeldolgozás folyamatos, ám ha bármikor úgy dönt, visszavonja adatkezelési engedélyét, minden adatát 30 napon belül visszafordíthatatlanul beazonosíthatatlanná változtatjuk (anonimizáljuk).

Az adatok csak összesített, szigorúan anonim (vagyis név nélküli) formában kerülnek közzétételre általában nemzeti és nemzetközi tudományos folyóiratokban.

Az adatok feldolgozásához papíron aláírásával, elektronikusan a tájékoztató tartalmának megértését és annak konkrét elfogadását jelölve adhatja beleegyezését, jelölve beleegyezésének dátumát, miután a tájékoztatót elolvasta és az abban foglaltakat megértette.
A részletes adatvédelmi szabályzatot, a fenti információkat tartalmazó külön kutatási adatkezelési terv formájában is lefektettük.

Az adatkezelő a Magyar Ikerregiszter (a Semmelweis Egyetem /Orvosi Képalkotó Klinika/ és a Közép-európai Egyetem támogatásával); Felelősök: Dr. Tárnoki Ádam Domonkos, Dr. Tárnoki Dávid László, Dr. Littvay Levente, Dr. Métneki Júlia és Melicher Dóra, a Magyar Ikerregiszter megalapítói és munkatársai. A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinika (korábbi neve: Radiológiai Klinika) valamint a Közép-európai Egyetem között adathasználati szerződés jött létre.

Minden adatkezelés a Semmelweis Egyetem adatvédelmi szabályzatával (https://semmelweis.hu/jogigfoig/dokumentumtar/szabalyzattar/adatvedelmi-...) összhangban történik.

A Magyar Ikerregiszter kutatási projektje a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál regisztrálva van (adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-82130/2014.).

A Semmelweis Egyetem Magyar Ikerregiszter adatvédelmi szabályzata és adatvédelmi tájékoztatója a Letöltések menü alatt olvasható.

Kutatásetikai engedélyek

A magyar ikerregiszter felállításának tervéhez két független Etikai Bizottság jóváhagyását adta. Semmelweis Egyetem etikai engedély (TUKEB) száma: 280/2014, címe: "Kapcsolatfelvétel magyarországi felnőtt ikerpárokkal" és kiegészítése, mely engedélyezi a 18 év alatti magyar ikerpárok szüleivel, gyámjaival való kapcsolatfelvételt (Amendment 1, 280-2/2014.), illetve a Közép-európai Egyetem Kutatásetikai Bizottság engedély száma: 2014-2015/3/RD., címe: Magyarországi ikrek. (Eredeti cím angolul: Twins in Hungary.)

1. Az intézmény kutatásetikai bizottsága: Semmelweis Egyetem Tudományos Kutatásetikai Bizottság (TUKEB)
Elnökének neve: Prof. Dr. Sótonyi Péter
Elérhetősége: 1091 Budapest Üllői u. 93. (SE Igazságügyi Orvostani Intézet).

2. Az intézmény kutatásetikai bizottsága: Közép-európai Egyetem Kutatásetikai Bizottság
Elnökének neve: Prem Kumar Rajaram
Elérhetősége: 1051 Budapest, Nádor utca 9.

Az ikerregiszter segítségével elinduló további kutatásokhoz külön etikai engedélyeket szerzünk be minden esetben.