Dr. Métneki Júlia biológussal készítettünk interjút, aki Dr. Czeizel Endre mellett végzett ikerkutatásokat a 70-es, 80-as és 90-es években. Dr. Métneki Júlia maga is iker, világhíres ikerkutatásaikkal nagy nemzetközi figyelemre tettek szert évtizedekkel ezelőtt. Júlia még mai nap is aktív, segíti a Magyar Ikerregiszter munkáját a populációvá alakulásban.

1. Miért kezdett el ikerkutatással foglalkozni?

Az ikrek iránti érdeklődésem legfőbb meghatározója, hogy én is ikerként születtem. Másrészt bizonyára szerepet játszott a későbbi pályaválasztásomban, hogy még kisiskolás korunkban részt vettünk a testvéremmel egy ikervizsgálaton, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem. Egypetéjű ikerként rendkívüli hasonlóságunkkal mindig érdeklődést keltettünk a környezetünkben, és gyakran faggattak bennünket az iker-léttel kapcsolatban, így én magam is szerettem volna többet tudni az ikrek különleges világáról.
Édesapánk orvos volt, emiatt mindig is a biológia, egészség/betegség, gyógyítás állt az érdeklődésünk középpontjában. Amikor jelentkeztem az egyetem biológia-kémia szakára, már határozottan megfogalmazódott bennem, hogy ikerkutatással szeretnék foglalkozni, de persze fogalmam se volt róla, miként fog ez realizálódni. Negyedév végén, a véletlen (vagy a sors?) úgy hozta, hogy Apukám hazahozott egy folyóiratot, amelyben az egyik közlemény az Ikrek kialakulásáról, típusairól szólt. Teljesen lázba jöttem a cikk olvasásakor, egyfajta belső megérzés azt sugallta, hogy fel kell keresnem az írás szerzőjét, Czeizel doktort, mert ennek a találkozásnak jelentősége lesz a jövőm szempontjából. Így is lett. Az ő irányításával írtam meg a szakdolgozatom, és a diplomaszerzést követően az általa vezetett Országos Közegészségügyi Intézet Humángenetikai osztályán kezdtem el dolgozni 1971-ben, ahol beteljesült a gyerekkori vágyam és mintegy négy évtizeden keresztül számos hazai és nemzetközi ikerkutatást végeztünk közösen Czeizel dr-ral.

2. Hogy emlékszik vissza Ön és ikertestvére gyermekkorára?

Kisgyerekkorunkról kevés éles képi emlékem van, de ezekben a történésekben sohasem önállóan látom magamat, hanem mindig a testvéremmel együtt, ami nem is csoda, mert szinte minden percünket közösen töltöttük. Mindig többes számban beszéltünk magunkról, akkor is, ha a másik éppen nem volt jelen. Az iskolában mi voltunk az egyetlen ikerpár. Eszterrel egy osztályba jártunk, sokszor egy padban ültünk, közös barátaink voltak. Bár szorongó kislányok voltunk, egymás állandó jelenléte óriási biztonságot, megnyugtatást jelentett számunkra. Ezért, ha valamelyikünk megbetegedett, a másik gyakran rosszullétet szimulált, hogy ne kelljen egyedül iskolába mennie. Néha előfordult, hogy szerepet cseréltünk és egymás helyett feleltünk, ami eleinte szórakoztatónak tűnt, valójából azonban nem volt sok értelme, mert amit én tudtam, azt a testvérem is tudta és fordítva.
Ami nagyon jellemző volt a gyerekkorunkra, hogy annyira átéltük egymás történéseit, mintha velünk esett volna meg az esemény. Így pl. ha az iskolában a testvéremet szólították felelésre, szinte jobban izgultam a sikeréért, mint ő. Annyira beleéltem magam a helyzetébe, hogy magamban szinte együtt feleltem vele. Ha rossz jegyet kapott, én is elkeseredtem, ha valamiért sírt, nekem is könnybe lábadt a szemem. A testvérem iránt érzett azonosság vállalás megnyilvánulásának másik esete is a családi legenda részét képezi: Eszternek tíz éves korában leégették a szemölcseit a kézfejéről, de míg ő a rendelőben valóságos hősként, némán tűrte a fájdalmakat, addig én – átérezve a szenvedését – a folyosón üvöltöttem a rémülettől.
Testvéremmel persze nem csupán külsőleg voltunk egyformák, azonosak voltak a gondolataink, az érdeklődésünk, szinte szavak nélkül megértettük egymást. Elég volt egy tekintetváltás, egy mozdulat, tudtuk, hogy a másik mit akar. Persze előfordult, hogy veszekedtünk, sőt verekedtünk is, de ha szétválasztott anyukánk, öt percen belül már kerestük egymás társaságát. Gyerekkorunkban rengeteget nevettünk, és annak ellenére, hogy ma már ritkábban találkozunk, senkivel se tudunk annyit önfeledten kacagni, mint egymás között.
A szoros kapcsolat természetes volt számunkra egészen az érettségiig, és kitűnően éreztük magunkat ebben a szimbiózisban. Elsősorban az ikerség előnyeit élveztük és kevésbé vettük észre a hátrányait, ami elsősorban a környezet állandó összehasonlításából adódott. Bármilyen idilli is volt azonban kettőnk kapcsolata, szüleink jól látták az iker-helyzetből adódó hátrányokat. A legtöbb elsőszülöttre jellemzően, én voltam a domináns, irányító fél, a „szóvívő”. Eszter egyébként nem neheztelt rám emiatt, kényelmesnek találta, hogy én intézkedek helyette, mintha csak a titkárnője lennék. Mégis, a szüleink azt javasolták érettségi előtt, hogy különböző egyetemen tanuljunk tovább.
Szüleink döntése váratlanul ért bennünket: egyszerűen nem tudtuk elképzelni egymás állandó jelenléte nélkül az életünket. Utólag persze egyetértek: legfőbb ideje volt egymástól független, önálló életet kezdeni. De akkor, 18 évesen, úgy éltem meg az elszakadást, mintha fél ember lennék, kettévágtak volna. Fizikailag is hiányzott a testvérem jelenléte, nem jött mellettem az utcán, nem volt ott, hogy megerősítse a döntéseimet.
Az egyetemi tanulmányaink befejezését követően a testvérem egy vidéki kisvárosban kezdett praktizálni fogorvosként, mintegy 120 km-re messze Budapesttől. Végül is bebizonyosodott, hogy az elválásunk minden szempontból előnyére vált. Elismert szakember lett, több civil szervezet tagjaként sokszínű, tartalmas életet él, sokat utazik, nyugdíjasként önkéntes munkát végez és négy unoka, köztük egy fiú-lány ikerpár boldog nagymamája.

3. Az ikerségükkel kapcsolatosan érdekes történetet el tudna mesélni az olvasóknak?

A leggyakoribb kérdés, amit feltesznek az emberek, amikor megtudják, hogy van egy ikertestvérem: Tényleg megérzitek egymás fájdalmát még akkor is, ha távol vagytok egymástól? Létezik-e misztikus kapcsolat köztetek?
Ha a testvéremmel való iker-kapcsolatunkban nem fordult volna elő többször is megérzés, ami egyfajta „telepatikus” jelenségnek tekinthető, akkor valószínűleg magam is jobban kételkednék a létezésében. Néhány éve a férjemet Krakkóba kísértem el egy konferenciára és úgy terveztük, hazafelé úton meglátogatjuk az ikertestvéremet Salgótarjánban. Útközben mondtam a férjemnek: „a testvérem biztosan ebéddel vár bennünket, de én egyáltalán nem vagyok éhes, leginkább egy kis madártejre vágyom.” Fogalmam sincs, hogy jutott éppen ez az édesség eszembe, évtizedek óta nem ettem madártejet. Amikor beléptünk a lakásába, Eszter akkor húzta le a tűzhelyről a madártejet, amit nekem készített. Alig tudtam megszólalni a meglepetéstől. Azóta is azon tűnődön, vajon én éreztem meg, hogy madártejet készít, vagy ő „fogta” adó-vevő módra az éteren keresztül, egyfajta elektromos üzenetként a gondolataim és realizálta a kívánságomat?

4. A kutatásokra visszatérve, milyen emlékei vannak Dr. Czeizel Endrével végzett közös ikerkutatásaikról? Mely kutatására a legbüszkébb?

Czeizel dr a főnököm, tanítómesterem, ösztönző szakmai példaképem volt. Érdeklődő egyetemistaként bizalommal fogadott már az első találkozáskor és önzetlenül, a legnagyobb jóindulattal segített a diplomamunkám megírásában, majd a humángenetikai osztályra kerülve több mint négy évtizeden keresztül egyengette a pályafutásomat. Ugyanakkor komoly elvárásai voltak a munka, a szakmai előrehaladás és a teljesítmény terén és én igyekeztem megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Rengeteget tanultam tőle a tudomány terén és örök hálával tartozom neki, hogy részese lehettem fontos és sikeres közös kutatásainknak.
Támogatva az ikrek iránti érdeklődésemet, Czeizel dr rám bízta a Budapesti Ikernyilvántartás vezetését. Ez a regiszter alapozta meg és tette lehetővé a kezdeti, majd a későbbi ikerkutatásainkat.
Az osztályunkon folyó ikerkutatásaink jelentős része a veleszületett fejlődési rendellenességek örökletességének meghatározására és ikreknél való előfordulására irányult. A nyolcvanas évektől több ikervizsgálatot nemzetközi együttműködésben végeztünk. Világviszonylatban is egyedülálló volt az a kutatás, amely a WHO felkérésére, a hannoveri Gebhard Flatz professzor kezdeményezésére és irányításával valósult meg. A német orvos-genetikus arra a táplálkozás-egészségügyi szempontból fontos kérdésre kereste a választ, hogy a tejcukor emésztési zavar (laktóz intolerancia), amely a magyar lakosság 36%-át érinti, vajon veleszületett adottság vagy környezeti hatások okozzák. Ennek eldöntésére egyedüli módszerként nagyszámú felnőtt ikerpár vizsgálata látszott megfelelőnek, de a professzor hosszú éveken keresztül sehol a világon nem tudott megfelelő számú ikerpárt összegyűjteni a kérdés tisztázására. Czeizel dr viszont nem ismerte a lehetetlent, és elvállalva a feladatot, engem bízott meg az ikrek toborzásával.
A Budapesti Ikernyilvántartás csak gyermekkorú ikrek adatait tartalmazta, így más módszerhez kellett folyamodni. A sajtó, rádió és TV útján felhívást tettünk közzé, amelyre a várakozást messze meghaladó számban jelentkeztek ikrek, több mint 500 pár, ebből került kiválasztásra 50 egypetéjű és 50 kétpetéjű ikerpár. A vizsgálat napján nemcsak a kutatók, de a megjelent ikrek számára is lenyűgöző volt, hogy mindenki szinte „két példányban” volt jelen. A vizsgálat lebonyolításakor tapasztalt óriási lelkesedés, és az ikrek egymás iránti érdeklődése vetette fel az iker-klub megalapításának gondolatát, amelyet a vizsgálatot követő hónapokban meg is szerveztünk. Ez a fórum lehetővé tette a rendszeres összejöveteleket, változatos programok, kirándulások, ikertalálkozók és ikerbálok megrendezését, ami már egy külön történet.
Visszatérve az említett kutatásra, a világon elsőként sikerült egyértelműen tisztázni, hogy a tejcukor emésztési zavar csakis örökletesen meghatározott és környezeti hatás nem játszik szerepet a kialakulásában. Az eredmények jelentőségét mutatja, hogy 1991-ben, az Észtországbeli Tartuban egy nagyszabású nemzetközi konferenciát szerveztek a témában, ahol azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy plenáris ülésen számoljak be ennek az ikerkutatásnak az eredményeiről.
(Métneki J., Czeizel A., Flatz S.D., Flatz G.: A study of lactose absorption capacity in twins. Hypolactasia: clinical and diagnostic aspect. Tartu, Estonia. 1991. november 21-22.)

5. Mit javasol, miért érdemes az ikerpároknak csatlakozni a populáció alapú Magyar Ikerregiszterbe?

Az ikerregiszterhez való csatlakozásnak számos előnye van. Egyrészt a tagok olvashatnak ikrekkel kapcsolatos izgalmas ikerhírekről, különleges ikertörténetekről, és arról is, hogy milyen érdekes ikerkutatások folynak a nagyvilágban és hazánkban. Másrészt az ikrek a regiszteren keresztül kapcsolatba kerülhetnek egymással, lehetőségük lesz más ikerpárokkal való ismerkedésre, beszélgetésre (pl. internetes fórumon), tapasztalatcserére, tudomást szerezhetnek a különböző társasági eseményekről, ikertalálkozókról. És ami a legfontosabb, a regiszter tagjai értesülhetnek a hazai kutatók által szervezett ikervizsgálatokról, de természetesen szabadon dönthetnek, hogy részt kívánnak-e venni abban vagy sem.
Ezek a vizsgálatok nemcsak a tudományt segítik, hanem a résztvevők számára is számos előnnyel járhatnak. Több alkalommal is előfordult, hogy olyan elváltozás vagy betegség fennállása került diagnosztizálásra, amelyről az ikreknek eddig egyáltalán nem volt tudomása (pl. valamilyen szív- és érrendszeri betegség, stroke előtti állapot, vagy súlyos csontritkulás). Ilyenkor a kutatást vezető orvosok megfelelő intézményekbe irányítják az érintett ikreket további vizsgálatokra és felhívják a figyelmet arra is, hogyan lehet csökkenteni vagy megakadályozni a betegség súlyosbodását.
Egyedülálló lehetőséget jelent az is, hogy az eddigi ikervizsgálatok során lehetőségünk nyílt a legmodernebb és legkorszerűbb orvostudományi diagnosztikát jelentő, betegségmegelőző, vagy mások számára nehezen elérhető vizsgálatokban való részvételre. Ezek közül említeném pl. az alvászavarok esetén gyakran előforduló légzéskimaradás észlelésére végzett vizsgálatot (az un. alvási apnoe-t), ami állandó fáradtságot, álmosságot és ingerlékenységet eredményezhet, de legtöbbször a háttérben szerepet játszó okok ismeretlenek maradnak. Az eredmények az öröklődés lényeges szerepét igazolták. Sok résztvevő ennek a vizsgálatnak az alapján szerzett tudomást erről az elváltozásról.
A korábbi ikervizsgálataink során nem egyszer került sor költséges képalkotó eljárások alkalmazására (pl. szív- ultrahang, nyaki ér ultrahang, szív CT, agyi, nyaki és alsó gerinc MR). Hangsúlyoznám, hogy a résztvevők számára minden vizsgálat díjmentes, és az eredményeket is mindig ingyen kapják meg a résztvevők.
Az eddig szervezett ikervizsgálatok túlnyomó többségében nagy örömmel vettünk részt az ikertestvéremmel. Egyedülálló lehetőségnek érezzük, hogy ikerségünk révén a magunk számára is előnyt jelentő vizsgálatokkal egyben hozzájárulunk a betegségek megelőzését és hatásosabb gyógymódok kifejlesztését elősegítő kutatásokhoz.