Az ikernővérek azt mondják, fiaik testvérek, unokatestvérek és ikrek is egyben

Nem érti? Nem csodáljuk.
Brittany és Briana egypetéjű ikrek, akik egy másik ikerpárral Josh és Jeremy Salyersszel kötötték össze életüket. Persze együtt is házasodtak össze, együtt volt a lánykérés, miután megismerkedett a két ikerpár egy ikerfesztiválon. Már ez sem valami hétköznapi, de a két nő a Sun beszámolója szerint erre még megpróbált tenni még egy lapáttal.

Így tervezték, máshogy nem is érdekelte volna őket az egész.
Brittany és Briana pár hónap eltéréssel adott életet fiaiknak, Jaxnek és Jettnek. A srácokról feltöltöttek egy képet a közös Instagram-oldalukra azzal a leírással: unokatestvérek, genetikai testvérek és kvaterner ikrek.
Sok kommentelő nem értette, hogy ez hogyan is van, mire mások megmagyarázták: mivel az anyák és az apák is egypetéjű ikrek, akiknek azonos a DNS-ük, ezért ugyanaz a DNS hozta össze mindkét gyereket. Vagyis, ha DNS-tesztet végeznének el rajtuk, az eredmény szerint nem unokatestvérek lennének, mint az valójában van, hanem testvérek, hiszen anyjuk és apjuk DNS-e is megegyezik. A kvaterner ikrek, illetve a kvaterner házasság pedig azt jelenti, hogy a két pár egyben két ikerpár is. Az ilyen párok gyermekei a kvaterner ikrek, hiszen DNS-ük, mint egy ikerpáré.
Ha még nincs, biztos lesz egy ilyen rész valamelyik krimisorozatban, aminek ez lesz a kulcsa.

Forrás: https://24.hu/elet-stilus/2022/02/18/ikrek-csalad-gyerekek-testverek-uno...
https://nypost.com/2022/02/17/were-sisters-and-our-sons-are-brothers-cou...