Benkő Imre életmű díjat kapott

Benkő Imre

Benkő Imre fotográfus nyerte el 2021-ben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Fotóriporteri Életműdíjat. Ezúton is szívből gratulálunk Benkő Imrének munkássága elismeréséhez és jó egészséget kívánunk.

A hírt azért tesszük közzé a Magyar Ikerregiszter honlapján, mert Benkő Imre egyik kiemelkedő témája az ikrek fotografálása.

2005-ben jelent meg az Ikrek/Twins című képes albuma, amelyben az 1982-2005 között készített, ikrekkel kapcsolatos fotográfiáit gyűjtötte össze. Benkő Imre, az MTI munkatársaként 1982-ben egy újsághír nyomán ment el az Országos Ikerklub alakuló rendezvényére, és azóta is, folyamatosan készíti portrésorozatát ikrekről. Benkő Imre 27 éven át követte alanyai sorsát, útját – később újra fotózva őket. Majd tízezer képet készített, ezekből alig kétszázat válogatott kötetbe. A gyűjtemény a hasonlóság és a különbözőség vizuális összefüggéseit vizsgálva, az ikerpárok életéből villant fel részleteket.

A borító képen: KISPÁL JUDIT és ZSÓFIA, Ikertalálkozó. ERCSI, 2002

„A képen két szőke, szemüveges kislány ül egymás mellett: Kispál Judit és Zsófia. Az ikrek, mint egymás tükörképei. Még a kezük is egyformán van begipszelve, bár egyiknek a bal, másiknak a jobb keze, ahogy azt a szimmetria szabálya előírja. A sors iróniája a fotós kezére játszott: az egypetéjű ikrek közül előbb az egyik törte el a karját, majd néhány nap múlva a másik, de nem ugyanazt, hanem a másikat. A fotós azonban nem misztifikálja az ikerlétet, hanem dokumentálja.”

Az idézet Palotai János 2009-ben megjelent cikkéből származik Benkő Imre Ikrek/Twins 1982-2005 című albumáról. A teljes írás az alábbi linken olvasható

http://www.fotopost.hu/ Benkő Imre legújabb albumáról

A fotóalbumnak és képanyagának bemutatására 2005-ben a Magyar Fotográfusok Házában, a Mai Manó Házban került sor. A kiállítás válogatott anyaga közel 25 éves munka eredménye, amelyből 50 kép bemutatásra volt lehetőség. A kiállítás megnyitására Benkő Imre Dr. Métneki Júlia ikerkutatót kérte fel. Az érdeklődők az alábbi linken olvashatják el a megnyitón elhangzott beszédet, amely a foto-albumban előszóként is megjelent.

http://archiv.maimano.hu/georgeeastmanterem/20050623_benko/megnyito.html

Benkő Imre - aki szinte családtagnak, tiszteletbeli ikernek számít az ikrek közösségében - készítette a Magyar Ikerregiszter emblematikus képeit is, többek között az alábbi felvételeket.

Dr. Métneki Júlia

Info: https://papageno.hu/intermezzo/2021/04/benko-imre-kapta-a-capa-kozpont-f...

https://index.hu/nagykep/2021/04/08/benko-imre-fotoriporter-eletmudij-20...

Fotó válogatás: https://www.youtube.com/watch?v=KPBf180CtoE

CsatolmányMéret
PDF icon benko_imre_eletmu-dij.pdf599.32 KB