Testvéreket szültek az ikerlányok: hogy lehet ez?

A véletlen műve, vagy így tervezték a lányok? Ezt nem tudjuk, ennek ellenére mesébe illő a történetük. Az egypetéjű ikerlányok, Britanny és Briana születésük óta elválaszthatatlanok: mindent együtt csinálnak, egyformán öltöznek és minden percét ismerik a másiknak. Az egész életüket együtt töltötték és nagyon úgy fest, hogy a jövőre nézve is ezt tervezik, főleg, hogy mindehhez partnereket is találtak. 2017-ben egy ikertalálkozón ismerték meg Josht és Jeremyt, akik szintén egypetéjű ikrek, ergo ugyanúgy néznek ki és hasonlóképpen élik az életüket, mint a lányok. Így nem volt fura, hogy a fiúk szíve is megdobbant a két lányt látva, néhány évvel később pedig testvéreket szültek az ikerlányok.
A megismerkedés után nem is várt sokáig egyik pár sem, hamarosan megtörtént a lánykérés mindkét oldalon, majd a közös esküvő is. Azonban „ikerségük” ellenére nem ikerházba költöztek, hanem egyenesen egy közös házat vásárolt a nem mindennapi család. Az otthonvásárlás számukra egy pillanatig sem volt kérdéses, hiszen egyébként is minden idejüket együtt töltik, így nem érezték szükségét annak, hogy külön lakásba költözzenek.

2020 második felében jelentették be a közös Instagram profiljukon, hogy mindkét pár babát vár. Ez a hír nemcsak azért volt különleges, mert ők maguk ikrek és a párjaik is azok, hanem a tudomány álláspontja szerint esetükben a gyerekek amellett, hogy unokatestvérek a génállományukat tekintve testvérek is lesznek. Mivel az apák és az anyák is egypetéjű ikrek, akiknek a génállománya megegyezik. Már csak az volt hatalmas kérdés, hogy vajon fiúk vagy lányok lesznek a babák. 2021 elején három hónap különbséggel megszülettek a csöppségek, így már tudjuk, hogy mindketten fiúk, és gyönyörűek. A párok hamar tettek közzé fotókat a picikről, így mi is össze tudtunk nektek egy gyűjteményt állítani a teljes családról.

2019 októberében az esküvő teljesen felkavarta az állóvizet. Akkora szenzációnak számított, hogy a helyi tévécsatorna egy egész filmet készített az eseményről.
Nem mindennapi poszttal jelentették be, hogy érkeznek az apróságok. Ekkor közölték azt is, hogy a babák nem csupán unokatestvérek, hanem a génállományukat tekintve testvérek is lesznek.
2021 januárban megérkezett az első baba, aki a Jett nevet kapta. Természetesen ki is posztoltak egy képet, amin Britanny kisfia már egy hónapos, Briana babája viszont még a pocakban van.

Szinte pont három hónapra Briana babája is megszületett, aki a Jax nevet kapta. A két kisfiúval már teljes lett a nem mindennapi család.
Miután mindkét baba kibújt az anyukája pocakjából hamarosan jöttek a közös fotók. Azt még nehéz megmondani, hogy a két fiú menyire hasonlít egymásra, de a szülők mindent elkövetnek, hogy ne legyen sok különbség. Ha más nem is, a rugdalózó mindenképpen passzolni fog még egy darabig.

Tündérmese vagy valóság? Esetleg egy közös álomból lett valóság? Bármi is a válasz csodálatosan alakul az ikerlányok élete.

Történetükkel szinte világhírre tettek szert, amit élveznek és örömmel mutatják meg a nem mindennapi családjukat szinte bárhol. Instagramon jelenleg 101 ezer követője van a közös oldaluknak, ahová rendszeresen posztolnak az életükről.
@salyerstwins (instagram)

Forrás: https://noitemak.hu/testvereket-szultek-az-ikerlanyok-hogy-lehet-ez-muta...