Természetes úton született „nehézsúlyú bajnok” ikrek

Angliában adott életet Susan Hughes az Egyesült Királyság legnehezebb ikreinek 2007-ben. Susan már akkor sejtette, hogy ikrei nagyobbak lesznek az átlagosnál, amikor a veranda ajtaján nem tudott átmenni. Bár szülésznőként nagy tapasztalata volt, ilyen óriási méretű pocak-növekedésre nem volt felkészülve. 14 órás vajúdás után először fiának, Thomasnak adott életet, aki 10 font 1 unciás súllyal született, ami kicsivel több, mint 4,5 kg, másodikként született meg lánya, Grace, 8 font 2 unciás születési súllyal, ami több mint 3,6 kg (átváltás: 1 angol font (lb) = 453,59237 gramm 1uncia (oz) = 28,35 gramm). Együttes súlyuk tehát több mint 8100 g volt. Az ikrek makkegészségesen jöttek a világra, és hatalmas étvággyal rendelkeznek. Anyjuk 6 órát tölt a három hetes ikerpár etetésével egy nap.
A 37 éves Miss Hughes két héttel korábban szült a vártnál, ugyanis akkora volt már a súly, amit cipelnie kellett, hogy nem bírta tovább. Elmondása szerint, férjének kellett őt feltolni a lépcsőn. „Nem tudtam elmosogatni sem, mert nem értem el a mosogatót. A vasalást sem tudtam megcsinálni, mert a hosszas állás is nehezemre esett”- mondta el az asszony. Miután februárban, majdnem hét hetesen tudta meg, hogy terhes, ráadásul még ikreket is vár, teljesen sokkolta a hír. „Döbbenetes volt számomra, amikor kiderült, hogy két babánk lesz egy helyett, de minthogy a családban anyai ágon három ikerpár is született, ez szinte várható volt.”
A későbbi ultrahang vizsgálatokon megállapították, hogy az ikrek hihetetlen gyorsasággal nőnek. 24 hetesen már nem fértek rá együtt az ultrahangos képernyőre. „A terhesség végén akkora volt a hasa, hogy nem tudott autót vezetni és már nagyobb távolságot se volt képes megtenni. Amikor rokonlátogatásra mentünk, nem fért be a veranda ajtaján, kívül várakoztunk, míg az ajtó másik szárnyát kinyitják” – mondta a férje.
Orvosa végül úgy döntött, hogy a terhesség 39. hetében megindítják a szülést. A nem kis megpróbáltatást jelentő szülés után Susannak két vérátömlesztésre volt szüksége. Amikor hazavitték az ikreket, kiderült, hogy egyik újszülött méretű ruha se megy rájuk, amit korábban beszereztek, így ki kellett cserélni azokat 6-12 hónapos babákra való öltözékekre.
Az Egyesült Királyság legnehezebb súllyal világra jött ikrei Kevin és Christopher O'Kane voltak, akik 1988-ban születtek. Súlyuk 8,7 kg volt, de őket császármetszéssel segítették a világra. Így az új csúcstartók Thomas és Grace lettek, akik a természetes úton világra hozott legnagyobb súlyú ikrek rekordját érték el, amit valaha a szigetországban feljegyeztek.

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/health/article-148894/A-proud-mothers-twin-he...
Készítette: Sallai Eszter, elsőéves gyógytornászhallgató, SE-ETK