Egy évvel az elválasztásuk után az összenőtt ikrek új életüket ünneplik

Mindig örömet okoz, amit egy pár érez, amikor gyermeket vár. De az öröm megkétszereződik, amikor kiderül, hogy ikreik lesznek. Ez ritka jelenség, és a legtöbb ember számára a legnagyobb örömhír az lenne, ha ikrek szülei lehetnének. Ez a pár se tudta leplezni izgatottságát, miután megtudták, hogy ikreket várnak. A vizsgálat után azonban aggódni kezdtek, amikor azt a hírt kapták, hogy az ikrek sziámiak (összenőttek) lesznek.

A mi csodálatos kis családunk újra együtt
A pár még azután is szkeptikus volt, hogy azzal vigasztalták őket, nem az ő ikreik lesznek az első sziámi ikrek, és hogy az orvosok már korábban is sikeresen szétválasztottak a sziámi ikreket. Ez az a félelem, ami átélsz, amikor hozzájárulsz, hogy a gyermekeid ilyen fiatalon szike alá kerüljenek. Ha el kell engednie gyermekét egy olyan műtétre, amelynek során nem tud segíteni, a szülő tehetetlennek érzi magát.

Volt néhány ember kérdezte (mit segíthet), így gondoltam, hogy csinálnék egy nyilvános posztot, amely könnyen megtalálható.
Itt van a link a családunk karácsonyi kívánságlistájához. Kérem, ne érezzék kényszernek az adakozást. Ez csak megkönnyíti mindenkinek, hogy megtalálja, amit ajándékozni tud. Van itt minden, játékok, pelenkák, ruhák, és még néhány "családi" tárgy is.
Nagyon hálásak vagyunk mindannyiotoknak! Alig várjuk, hogy láthassuk Abby és Erin arcát, amikor láthatják, mit hoz nekik a Mikulás idén! Mindannyian csodálatosak vagytok !!! Nagyon hálásak vagyunk, hogy a lányoknak ilyen szerető családjuk van az egész világon.
Heather és Diley Delaney (a szülők) egy évvel ezelőtt szembesültek a fent említett nehéz helyzettel. Ez azután történt, hogy a kórház, - amelyben szülészeti klinikák tekintetében megbíztak - a Philadelphiai Gyermekkórház megerősítette, hogy a várt ikreik feje ugyanazon a részen közös, vagyis összenőtt.

Boldog apák napját minden édesapának! És egy nagyon különleges boldog apák napját Riley Delaney-nek! Te vagy a legcsodálatosabb "apa", aki csak létezik. A lányok és én nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt vagy nekünk - az összenőtt kislányok Riley Delaneyvel.
A két kislány, Erin és Abbey, 10 héttel a várt idő előtt jött a világra. Egyenként mindössze 900 gr-os születési súllyal, a kis apró testük nem tudta volna elviselni azt a nyomást, amelyet a szikével végzett műtét jelentett volna.

A lányok jól vannak. Még mindig csak számoljuk a napokat a műtétig. Még mindig minden halad előre. Kérem, imádkozzanak, hogy ne legyen semmi bökkenő, és hogy minden simán menjen, ne legyen hátráltató tényező megint. Olyan közel vagyunk a célhoz.
Mivel olyan közel vagyunk ahhoz, hogy a lányok különváljanak, elindítottam Amazonon egy nyilvántartást tele olyan dolgokkal, amelyek segítenek a lányok terápiáiban és hasonlókban, ha egyszer külön lesznek. És hozzátettem néhány szórakoztató dolgot a lányoknak is, mivel szeretik a könyveket (minden nap rengeteg könyvet olvasunk) - kérem, ne érezzék ezt kényszernek. Csak sokat kérdezik tőlünk, "hogyan tudok segíteni", és ez csak egy módja annak, hogy ezt lehetővé tegyük. És nagyra értékeljük valamennyiük segítségét és az imáikat. Ezek jelentik számunkra a világot!
Bármit, amit a nyilvántartásból lehet szállítani a Delaney család számára (23. rm)
3925 chestnut street Philadelphia pa 19104
https://www.amazon.com/…/ref=cm_sw_r_sms_apibr_xs_kA7gzbZFP…
A szülők hozzájárulásával egy rendkívüli sebészcsapat a következő tizenegy hónapot a sziámi ikrek esetének tanulmányozásával töltötte.
Szerencsére erőfeszítéseik megtérültek, és egy tizennégy órás sikeres műtéttel sikerült szétválasztani az ikreket. Ez volt az első sikeres és bonyolult műtét a könyvek szerint, amelyet ilyen fiatal csecsemőkön valaha is elvégeztek.
https://www.apost.com/en/blog/a-year-after-being-separated-conjoined-twi...

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a családunk a tiédnek!
*Életben vannak!!! *
Ezzel még nem ért véget az út, mivel az ikreknek még több rekonstrukciós műtéten kellett átesniük annak érdekében, hogy a koponya műtét által érintett részeket helyreállítsák. Fizikoterápiára is beiratták őket, hogy segítsenek alulfejlett lábaik megerősítésében.

Isten oly sokféleképpen megáldott minket! Ez a csodálatos család (lsd. a képen) megajándékozott minket egy egyedi „kocsival” (inkább járókának látszik?!) Akkor találkoztunk velük, amikor a lányuk velünk szemben volt az újszülött intenzív osztályon. Már egy ideje otthon vannak, de mindig meglátogatjuk őket, amikor találkozóik vannak. Csodálatos ajándékot kaptunk tőlük, amit még évekig használni fogunk!!! #delaneytwinsaremobil #delaneytwins
Ma már a lányok függetlenek egymástól, és az orvosok szerint figyelemre méltóan gyógyulnak.
A szüleik halhatatlan szeretetének és a kórházban lévő orvosi segítség odaadó munkájának köszönhetően Erin és Abbey normális életet élhetnek.
Olyan megható látni, ahogy ez két ártatlan fiatal testvérpár műtéteken, gyógyszeres kezelésen és terápián keresztül küzd azért, hogy meggyógyuljanak. Az ő elmondhatatlan erejű történetük több elismerést érdemel. Az életútjuk terjesztésével, továbbadásával az olvasó is hozzájárulna, hogy megismertesse az emberekkel ennek az ikerpárnak a küzdelmes életútját.
https://www.apost.com/en/blog/a-year-after-being-separated-conjoined-twi...
Képek Erin és Abby összenőtt ikerpárról az alábbi linken:
https://www.google.hu/search?q=Erin+and+Abby+conjoined+twins&sxsrf=ALeKk...