Hármas ikrek születése két méhből négy hét különbséggel

Egyesszülött fiúnak adott életet az anya, majd négy héttel később az orvos szülésre váló ikreket talált az anya idáig felfedezetlen második méhében.

Ebben a 2019-es történetben egy ritka veleszületett rendellenesség miatt egy bangladesi nő 26 nap különbséggel hozott világra három gyermeket. Ez egy olyan történet, ami elkápráztatja az ember agyát, és elgondolkodtat, vajon vele is megtörténhet-e.

Férje keményen dolgozó munkás, aki kevesebb , mint 70 dollárt keres havonta. A szűkös anyagi lehetőségeik ellenére a lehető legjobb életet akarták adni ennek a babának.

2019 februárjában Arifa koraszülött, de egészséges kisfiúnak adott életet. Minden rendben ment, és férjével együtt alkalmazkodtak a szülői élethez. Azonban alig 26 nappal a fiuk születése után Arifa súlyos hasfájással kezdett küzdeni.
Rohant a kórházba, és kiderült, hogy az első fia megszületése után másodszor is vajúdik. Mindenki hitetlenkedett, amikor másodszor is elfolyt a magzatvíz.

Arifa egy nagyon ritka állapottal született, amelyet kettős méhnek (latinul didelphys) neveznek. Vagyis volt egy korábban fel nem ismert második méhe is, amelyben ráadásul ikrek fejlődtek. Orvosa, Dr. Sheila Poddar a BBC-nek elmondta: "Fogalma sem volt arról, hogy két másik babája is van. Császármetszést hajtottunk végre, és az anya másodszorra ikreket szült, egy fiút és egy lányt".
Az anya mindhárom gyermeke jól van és egészséges.
A cikk végén egy 48 másodperces video látható a hármas ikrekről és szüleikről.

Forrás: https://www.apost.com/en/blog/mom-gives-birth-to-single-boy-then-four-we...