Hírek a Nagyvilágból

Négyesikrek végeztek egyszerre az Oxfordi Bookes egyetemen

Egy oxfordi egyetemen először végeztek négyes ikrek az intézményben.

Hármas ikrek születése két méhből négy hét különbséggel

Egyesszülött fiúnak adott életet az anya, majd négy héttel később az orvos szülésre váló ikreket talált az anya idáig felfedezetlen második méhében.

Ebben a 2019-es történetben egy ritka veleszületett rendellenesség miatt egy bangladesi nő 26 nap különbséggel hozott világra három gyermeket. Ez egy olyan történet, ami elkápráztatja az ember agyát, és elgondolkodtat, vajon vele is megtörténhet-e.

Férje keményen dolgozó munkás, aki kevesebb , mint 70 dollárt keres havonta. A szűkös anyagi lehetőségeik ellenére a lehető legjobb életet akarták adni ennek a babának.

Egy évvel az elválasztásuk után az összenőtt ikrek új életüket ünneplik

Mindig örömet okoz, amit egy pár érez, amikor gyermeket vár. De az öröm megkétszereződik, amikor kiderül, hogy ikreik lesznek. Ez ritka jelenség, és a legtöbb ember számára a legnagyobb örömhír az lenne, ha ikrek szülei lehetnének. Ez a pár se tudta leplezni izgatottságát, miután megtudták, hogy ikreket várnak. A vizsgálat után azonban aggódni kezdtek, amikor azt a hírt kapták, hogy az ikrek sziámiak (összenőttek) lesznek.

A brit Gadirova ikrek bronzérmet szereztek a csapat tornában

Az olimpiai bajnok Gadirova ikrek "izgatottak" az iskolai jegyek miatt

Fekete-fehér ikrek

A ritka két különböző rasszhoz tartozó ikrek anyukája reméli, hogy a lányai a rasszizmus elleni küzdelem jelképei lesznek.
Whitney fehér, míg Tomas fekete. Ugyanúgy meglepődtek, mint bárki más, amikor gyermekeik merőben eltérő bőrszínnel születtek.

10 gyereknek adott életet egy 37 éves dél-afrikai nő

Gosiame Thamara Sithole kezdetben azt hitte, hogy ikrei lesznek, de végül 10 gyereknek adott életet, ezzel megdöntötte az eddigi világrekordot.

A 37 éves anya maga sem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet a világon, és ráadásul pont vele. Egy preoriai kórházban császármetszéssel születtek a gyerekek, Gosiame férje, Teboho teljesen le volt döbbenve a hirtelen családbővülés láttán.

“Hét fiú és három lány” – jelentette be a feleségének, aki hét hónapig és hét napig volt várandós.

Ikertestvére hordja ki a ritka betegséggel küzdő amerikai nő gyermekét

Amikor Sarah Sharpot 2018-ban egy ritka nőgyógyászati rákkal diagnosztizálták, a nővére végig mellette volt, és olyan ígértet tett a testvérének, amire csak kevesen lennének képesek.

Lengyel külön nevelt ikrek találkozása csaknem 70 év után

Ikertestvérek megható találkozás közel 70 évi távollét után

A második világháború végén születésükkor elválasztott ikerpár majdnem 70 év után találkozott újra. George Skrzynecky és Lucian Poznanski (69). lengyel anyjukat (Elisabeth), kényszermunkatáborba küldték Németországba. Az ikrek a tábor felszabadulása után születtek 1946 júniusában. Az anya súlyos beteg lett a szülés után, nem tudott róluk gondoskodni. Az ikreket Lengyelországba vitték és különböző családok fogadták őket örökbe. Sok éven át nem tudtak egymás létezéséről.

Négy ember álma teljesült egyszerre: összeházasodtak az ikerpárok

Így tervezték, máshogy nem is érdekelte volna őket az egész.

Brittany és Briana egypetéjű ikrek. A 32 éves lányok nemrég házasodtak, természetesen egy napon, mindketten Salyers vezetéknevű, 34 éves férfihoz mentek hozzá. Igen, Josh és Jeremy Salyers is egypetéjű ikerpár.

A két lány a People-nek elmondta: már az óvodában elhatározták, hogy ikrekkel kötik össze az életüket. Tudták, hogy erre nincs túl sok esély, hiszen úgy kellett megtalálniuk az igazit, hogy közben testvérük álmainak beteljesülésére is kellett gondolni.

Első veseátültetés egypetéjű ikreken

102 éve, 1919. április 1-jén született Joseph Edward Murray Nobel-díjas amerikai plasztikai sebész, aki 1954-ben a világon elsőként hajtott végre emberen sikeres szervátültetést, egy egypetéjű ikerpáron végzett vese-transzplantációt.

A Massachusetts állambeli Milfordban jött a világra, felmenői írek és olaszok voltak. Középiskolásként az atlétikában jeleskedett, kiváló baseballjátékos volt. A humán profilú College of the Holy Crossban filozófiából és anglisztikából szerzett oklevelet, majd 1943-ban Bostonban a Harvard Egyetem orvosi karán diplomázott.

Oldalak

Feliratkozás Hírek a Nagyvilágból csatornájára