A Gurmai ikerpár, Imre és István évtizedek óta vesz részt ikerkutatásokban. A regisztráció előnyeiről kérdeztük a kétpetéjű ikreket. Ők is már beregisztráltak az Ikerregiszterbe. Tárnoki ikrek interjúja Gurmai Imrével és Gurmai Istvánnal.
Tejcukor ikervizsgálat - videó a 80-as évek elejéről
Előszó a videófelvételen látható összeállításról
A kb. 6 perces videón három archív felvétel látható ikrekről. A filmeket a nyolcvanas évek elején a Magyar Televízió (MTV) készítette és bocsájtotta rendelkezésemre, majd az „Emlékmentő” segítségével sikerült digitalizálni. A közel 40 éves film minősége helyenként nem tökéletes, ennek ellenére remélem, hogy a honlap olvasói érdeklődéssel nézik meg ezeket az összeállításokat a több évtizedekkel korábbi, ikrekkel kapcsolatos eseményekről.
A Semmelweis Egyetemen populáció alapú ikerregiszter épül fel 2021 tavaszán. Budapest Főváros Kormányhivatala 2021. február 15-től kezdődően kapcsolatfelvételi eljárás keretében tájékoztató levelet küld ki az ország összes ikerpárjának, melyben a Semmelweis Egyetem Magyar Ikerregiszterbe való csatlakozásra hívja fel a figyelmet.
Dr. Métneki Júlia biológussal készítettünk interjút, aki Dr. Czeizel Endre mellett végzett ikerkutatásokat a 70-es, 80-as és 90-es években. Dr. Métneki Júlia maga is iker, világhíres ikerkutatásaikkal nagy nemzetközi figyelemre tettek szert évtizedekkel ezelőtt. Júlia még mai nap is aktív, segíti a Magyar Ikerregiszter munkáját a populációvá alakulásban.
1. Miért kezdett el ikerkutatással foglalkozni?
Az ikerterhesség közös 5. világkongresszusa:
Globális perspektíva és a Nemzetközi Világikerkutatói Szövetség (ISTS) 17. kongresszusa
2021 június 4-6. · Hybrid kongresszus · Peking, Kína
A Kongresszus Tudományos Bizottsága felkéri Önt, hogy küldje be kutatását poszter és szóbeli előadás formájában. Ez az esély arra, hogy hozzájáruljon az ikerkutatások növekedéséhez és fejlődéséhez azáltal, hogy fontos megállapításainkat adhatjuk közre a tudományos világban.
A nevem Kata a férjem neve pedig István, nyolc éve vagyunk házasok. Az esküvőnk csodálatos volt, a vendégek szerelmet, megértést és gyerekeket kívántak nekünk. A legnagyobb álmunk egy ház volt és 2-3 gyerek, akiket szerethetünk. Az első terhességem különböző egészségügyi okok miatt vetéléssel végződött, elkeseredtem, de ez még nem jelentette a véget. Boldogok voltunk, amikor ismét teherbe estem, de sajnos nem tartott sokáig a boldogságunk, mert ezt a terhességet se tudtam kihordni. Az orvosok a beavatkozás után közölték velem, hogy többé nem lehet gyermekem.
Hétvégén indul Bangladesbe Csókay András idegsebész orvos társaival, hogy elvégezzék a több mint kétéves műtétsorozat utolsó sebészi fázisát a négyéves sziámi ikerpáron. A világszerte is nagy figyelmet kapott, 26 órás koponya-agy szétválasztó műtét sikerült, az egyik kislány hasonló formában van, mint egészséges kortársai. A másik kislánynál erről még nem beszélhetünk. Index exkluzív interja Dr. Csókay Andrással a nem mindennapi beavatkozásról, embert próbáló lelki teherről és a tudomány beképzeltségéről.
Tizenöt évvel a feltárása után megfejtették az ausztriai Krems közelében található Wachtbergnél egy mamutlapocka alatt felfedezett, 31 ezer éves ikersír titkait. A több tudományterület szakértőiből álló csoport friss kutatásában megállapította, hogy egypetéjű fiú ikerpárról van szó, melynek tagjai nem egyszerre haltak meg, és az is kiderült, hogy a közelben felfedezett sírba unokatestvérüket temették el – írja az MTI.
A video külön nevelt húsz éves körüli ikrek első találkozásának szívszorító történetét rögzíti. Adam, az ikerpár egyike, sajátos módon mutatja be, hogyan jutott tudomására a meglepő hír, hogy van egy ikertestvére. A sztori:
"Születésem után örökbe fogadtak, azt hittem, egyedüli gyermek vagyok. Egyszer a facebook-on valaki bejelölt ismerősként, Én voltam, de mégsem én. Ő volt. Mindent megpróbáltam, hogy kapcsolatba lépjek vele, hónapok teltek el, de nem történt semmi. Végül válaszolt. Idahóból New York-ba mentem kocsival. Most itt fogunk találkozni."
Jack és Oskar története négyéves korukban ágazott el. Apjuk, Josef Yufe Romániából emigrált 1929-ben, majd Trinidadban és Tobagóban telepedett le. Útközben ismerkedett meg egy német nővel, Elizabeth Stöhrrel, akivel egymásba szerettek. Két évvel később lányuk született, aki a Sonja nevet kapta. Rá két évvel, 1933. január 16-án jöttek világra az ikrek. Fél évvel ezután viszont a nőnek elege lett a részeges nőcsábász férjéből, ezért fogta a lányukat és az egyik fiút, Oskart, és visszatért Németországba, a mai Csehország területén fekvő Szudéta-vidékre.
Oldalak
