Könyvek

Könyvajánló: Mary Ellen Mark: Twins (Aperture Monograph)

Mary Ellen Mark dokumentarista és portré fotográfusnak tartja magát. Az„Amerikai Photo” című újság olvasóinak szavazatai alapján minden idők legmeghatározóbb női fotográfusának tartják, aki több mint három évtizedes munkássága során talán a legismertebb képeket készítette el Amerikáról. Az Twins (Ikrek) című albumában 80 db 20x25 cm-es nagyságú, fekete-fehér képeiből adott közre egy elképesztően érdekes válogatást erről a szokatlan témáról. A könyv megvásárolható Angliából (vámmentesen) itt:

Varjassy Péter, Métneki Júlia: Egy vagy kettő? - Összenőtt ikrek Magyarországon

A könyv célja összefoglalni az összenőtt ikrekkel kapcsolatos mai tudásanyagot. Részletesen tárgyalja a kialakulásukra, gyakoriságukra, típusaikra vonatkozó természettudományos, orvosi-patológiai ismereteket. Emellett bemutatja a velük kapcsolatos gazdag néprajzi, orvos- és jogtörténeti, etikai és kultúrtörténeti vonatkozásokat is konkrét példákon keresztül. Elsődlegesen a hazai viszonylatokat helyezi előtérbe, s az egyes témák tárgyalásakor lehetőleg magyar vonatkozású adatokat közöl.

Lehoczki Gabriella, Nemeshanyi Zsuzsanna, Rajnai Gitta, Wessely Márta: Hurrá, ikrek!

Ikrek édesanyjának lenni különleges kitüntetést és egyben különlegesen sok feladatot is jelent. Sajátos ikres kérdések, problémák merülnek fel, melyekre az "egyes" babák anyukái sokszor nem is tudják a választ.

Ezért született meg néhány évvel ezelőtt a www.ikresek.hu internetes oldal, melyek fórumán tapasztalatokat cserélhetnek az ikres szülők. A csapatból néhány régebb óta aktív tag úgy döntött, érdemes lenne a fórumon elhangzottakat könyv formájában megjelentetni, hogy minél több kezdő és leendő ikres szülőhöz jusson el az információ.

Dr. Benkö Imre: Ikrek (fotókönyv)

Métneki Júlia: Ikrek könyve II. (A fogamzástól a felnőttkorig.)

Az ikerterhesség, ikerszülés nagy esemény egy család életében. A közvetlen hozzátartozók és a teljesen kívülállók is megkülönböztetett érdeklődéssel reagálnak többes terhességekre. Sokan szeretnének ikreket, amikor terhességről álmodoznak, de csak kevesek tudják és realizálják, hogy a többes terhesség vállalása esetén sokkal több probléma jelentkezhet, mint a gyakoribb egyes terhességben. Az utóbbi években az asszisztált reprodukciós eljárások elterjedésével ("lombik-bébi") még gyakrabban lehet találkozni a kettes vagy többes terhességgel.

Oldalak

Feliratkozás Könyvek csatornájára