Új fogalmat alkottak a kutatók, azokat az egypetéjű ikertestvéreket nevezik mirror-image (szó szerint magyarra fordítva tükör-hasonmás)ikreknek, akik bár első látásra nagyon könnyen összetéveszthetők, mégis külső megjelenésükben és számos tulajdonságukban is asszimetrikusak, tehát ellentétei egymásnak.
A 41 éves anyuka terhessége problémamentes volt, amikor egyszerre csak a 7. hónapban a szülés első jelei kezdtek mutatkozni. Az első ikerbaba nem sokkal ezután természetes úton világra jött, az orvosok pedig felkészülve várták, hogy ikertestvére is kövesse...ám nem kis megdöbbenésükre, a dolgok máshogy alakultak, a méhösszehúzódások ugyanis megszűntek. 2014 novemberét írtuk ekkor. A második baba még csaknem 2 hónapot töltött az anyaméhben, 7 héttel ikertestvére születése után, 2015 januárjában látta meg a napvilágot.
Három sugárzó fiatal lány, akik hármas ikrek és mindhárman egyszerre várandósak! A 4., 5. és 6. hónapban lévő kismamákról egymás után készítenek 3D ultrahang felvételt, hogy kiderüljön, hány babát is várnak egyenként :) Érdemes megnézni az izgalmas videót, mely a nem mindennapi történet mellett a tudomány fejlődésének köszönhető, csodálatos 3D ultrahang felvételeket is bemutat.
Blair és Innes ikerbabák 10 héttel korábban, már a terhesség 30. hetében világra jöttek, az aprócska babák mindössze 1420 és 1450 gramm súllyal születtek, majd egyből egy-egy külön inkubátorba kerültek. A koraszülött ikerfiúk az orvosokat ámulatba ejtő módon kezdtek fejlődni, már 1 hét eltelte után maguktól kezdtek lélegezni. Ekkor az orvosok úgy döntöttek, közös inkubátorba helyezik az ikertestvéreket.
Találunk köztük az NBA felé kacsingató, az egyetem Amerika-szerte verhetetlen kosárcsapatában tündöklő iker fiúkat, de "duplán láthatunk" sok csinos fiatal lányt és akadnak négyes ikrek is a fiatalok között. Kentuckyban 1980 óta 76 %-kal emelkedett az iker születések száma. Az NBC News egy 2 perces, érdekes videóban tudósít az ikrekkel teli helyről :)
Forras: http://www.today.com/news/seeing-double-university-kentucky-has-113-sets... /HTR News
Florence és Glenys 103 éve elválaszthatatlanok. A két világháborút megélt ikertestvérek 1912-ben látták meg a napvilágot, abban az évben, amikor a Titanic elsüllyedt. Az összetartó ikertestvérek soha életükben nem hagyták el szülőfalujukat, Abertridwr-t, a kicsi walesi bányászfalut, és mára már ükunokáikra is büszkék lehetnek.
Most is iker hírrel jelentkezünk, ám ezúttal az állatvilágból :)
Az alig 3 hónapos iker macik végre a nyilvánosság előtt is bemutatkoztak otthonukban, a dániai Ouwehand Állatkertben.
A jegesmedve kölykök egészen eddig nevelőhelyük biztonságában rejtőztek, a "külvilág" kalandjai a mai napon vették kezdetüket életükben.
Csodás képeket láthatunk a picikről, amint első sétájukat teszik a friss levegőn. A képek mellett az alábbi link egy pár másodperces videót is bemutat a csöppnyi ikerkölykökről, mely életük első együtt töltött hetében készült.
Ibeyi névvel nagy reménységgel debütálnak első albumukkal a Díaz ikrek. Lisa és Naomi Kubában születtek, édesanyjukkal Franciaországban nőttek fel, gyökereik pedig a nyugat-afrikai Yoruba népcsoporttól származnak. Azt is megtudtuk, hogy az egész világon a Yoruba népcsoport körében a legmagasabb az ikerszületések száma. Yoruba nyelven az Ibeyi 'ikrek'-et jelent. Az angol mellett a 20 éves ikerlányok dalaik egy részét ezen a nyelven éneklik. Zenélés terén felhasználják különbségeiket, egyben megragadják azt, ami szívükben közös - írják róluk.
Emma és Max szülinapi zsúrján együtt bohóckodott az egész család. Jennifer Lopez és Marc Anthony iker gyermekei a napokban ünnepelték 7. születésnapjukat.
Samantha Futherman egy Los Angelesben élő színésznő, Anais Bordier Párizsban él és divattervezőnek tanul. Anais egy Youtube videon látta meg Samanthát, és elképedve fedezte fel a hatalmas hasonlóságot kettőjük között. Ezután Facebook-on rátalált Samanthára és nyomban üzenet küldött neki. A levelezés során további meghökkentő részletek derültek ki: mindketten ugyanabban a koreai városban születtek, ráadásul egy napon. Két külön földrészen nőttek fel, és különböző nyelven beszélnek, az internet és a közösségi média segítségével azonban sikerült egymásra találniuk.
Oldalak
